Még múlt héten nagy örömmel fedeztem fel, hogy egy helyi olasz étteremben gulyást is árulnak, ráadásul leves formájában, ahogy azt kell. Na rendeltem is, sőt meghívtam az önkéntes kínai nyelvtanáromat, hogy csatlakozzon. El kell mondani, hogy még soha nem ettem minesztróneízú gulyást, és ha tehettem ezután is el fogom kerülni. Hogy korrigáljam a rossz első benyomásokat, megígértem, hogy majd én készítek igazi gulyást. Ezt tegnap be is hajtották rajtam. Íme a wuhani gulyás története képekben.
A zöldségek és a paprika (szecsuáni). (Petrezselyem nem volt.)
Az élet apró örömei. Gondoltam megosztom ezeket a képeket is. Én nagyon élveztem, ahogy formálódik a szemeim előtt a gulyás. A hagyma amúgy póréhagyma volt, a hús pedig: 2 rész marha, egy rész disznó.
És a végtermék: gulyás kétszer. Miután éhes voltam a bagett nem bírta ki, hogy elkészüljön a gulyás...
Gulyás és a pálcika. Működött. A levét nem tudom hogy ették meg, de eltűnt. Volt, aki kétszer is evett. Én háromszor. A gulyás kicsit csípős lett, ezért a gyerek csak sört ivott...
Volt segítség. A húst én vágtam.
És a tetthely: egy magánovi.
